2012. június 12-én 18 órától a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium színjátszó diákjainak előadása volt a Paulay Ede Színház programja. Shakespeare népszerű komédiája, a Sok hűhó semmiért című darab nagy sikert aratott.
A diákszínjátszás újraélesztése iskolánkban a művészet-kommunikáció-közművelődés szakmacsoport indításához kapcsolódott a 2009/2010-es tanévben. Mára azonban elmondhatjuk, hogy a foglalkozás munkájához többféle profilú osztály tanulói csatlakoztak már. 2008-tól a Miskolci Nemzeti Színház művészei voltak segítségünkre, ők vezettek be minket a színpadi beszéd, színpadi mozgás világába – a mostani produkció viszont már teljesen önálló alkotás tőlünk. A diákok több oldalnyi szöveg memorizálásával, a tanórák utáni délutáni időráfordítással érték el, hogy egy vidám hangulatú, kultúrát népszerűsítő este jött létre.
Szívből köszönjük a minden alkalommal újra és újra tapasztalt gördülékeny együttműködő munkát a Paulay Ede Színház vezetőjének, Dévald Istvánnak és a színház technikai dolgozóinak!

Dr. Makóné Kontra Julianna
a színjátszók vezetője

Betű méretezése
Kontraszt