Szalagavató a TFG-ben

DSCN6138A 2018. október 26-i szalagavatón a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma 157 végzős diákja kapta meg az érettségire készülők szimbólumát.

Az ünnepség – mind az emelkedett hangvételű beszédekben és szavalatokban, mind az osztályok színvonalas műsorában – egyrészt összegző visszatekintést, a közös emlékek felidézését jelentette, másrészt előretekintést, egy reményteli pillantást a jövőre, célok, álmok megfogalmazását, melyek megvalósítása a hétköznapok legfőbb feladata.

A Himnusz elhangzása után a szalagtűzők nevében a 11. B osztályba járó Porkoláb Panna szavalattal, a 11. A osztályos Bartovics Petra ünnepi beszédben köszöntötte az ünnepelteket. A végzősök nevében Bacsi Éva 12. B osztályos tanuló egy költemény előadásával, majd Lakatos László 12. A osztályos tanuló ünnepi beszédében osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Horváthné Bócsi Ildikó intézményvezető-helyettes az állandóság és a változás kettősségéről szólt, s elmondta, a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma egyik fontos célkitűzése az, hogy használható, korszerű és maradandó tudással, elméleti és gyakorlati ismeretekkel lássa el diákjait. Az intézmény arra törekszik, hogy mindenki számára inspiráló közeg legyen, mely biztosítja az itt tanulók számára a fejlődést, önmaguk, szűkebb és tágabb környezetük és a nagyvilág megismerését. A szavalatok és beszédek elhangzása után az osztályfőnökök minden ünnepelt ruhájára feltűzték a szalagot, majd a Szózat eléneklésével véget ért az esemény hivatalos része.

A szalagavató második részét egy csodálatos és rendkívül látványos bécsi keringő nyitotta meg, melyet 27 pár adott elő Balogh Gáborné tanárnő koreográfiája alapján, majd az osztályok műsora következett. A közösségüket bemutató diákok kiemelték a közös élmények és emlékek fontosságát. Szüleik szeretetét és támogatását egy-egy szál virággal köszönték meg. Az osztályok magas szintű produkciói sok-sok gyakorlásról tanúskodtak, s összhangban álltak profiljukkal. A jó hangulatú estet az egész évfolyam által előadott ének és közös vacsora zárta.

Hozzászólások lezárva.