2013 nyara minden bizonnyal nagybetűkkel kerül majd bele a későbbi TFG-s iskolai krónikákba. A 60 éves jubileumot ünneplő tanévünk méltó megkoronázásának tekinthetjük azt, hogy a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 pályázat keretében elnyert 198.344.312 Ft-ot tanórán kívüli programok megvalósítására, innovatív fejlesztésekre fordíthatjuk minden eddigit túlszárnyaló méretekben. Ezek keretében először fordult az elő az iskola életében, hogy ezen a nyáron mintegy 115 diák teljesen ingyen táborozhatott egy hetet a TFG szervezésében. 15 diák Aggteleken 5 napot ökotáborban, 40 diák a Mátrában 6 napos sporttáborban és 60 diák szintén 6 napot a Balatonon nyelvi táborban vehetett részt.

Mátrai sporttábor

Augusztus első hetében 40 diák és 6 tanár vett részt a mátrai sporttáborban, ahol Balogh Gáborné Zsóka néni volt a táborvezetőnk.

Recsken egy ifjúsági szállóban töltöttünk el hat napot. A szállás a település szélén, egy patak közelében volt, ahol a nagy melegben szívesen közlekedtünk mezítláb. Már a tábor kezdetén csapatokra osztottak bennünket, melynek mindegyikét egy-egy tanár vezetett. Minden csoport választott magának egy vicces nevet, és egész héten versenyeztünk egymással.

Az odafelé vezető úton megálltunk Mogyoródon, és egy pár órát eltöltöttünk az Aquarénában. Mindannyian nagyon élveztük a csúszdázást, észre sem vettük, hogy elszaladt az idő.

Ellátogattunk Hollókőre is, ahol megnézhettük a várat, majd a településen a csapatok különböző feladatokat kaptak Jáger Erika tanárnőtől, például a térképen bejelölt helyeket kellett megkeresnünk, ezáltal bejártuk az egész falut. Este Sipos Lívia tanárnő szervezésében egy vicces sportvetélkedőn vettünk részt, táncoltunk, futottunk vagy éppen csukott szemmel etettük egymást.

De nem csak a szórakozásról és sportról szólt a tábor, hanem egy kis tanulásról is. Dávid Zoltán tanár úrtól rengeteg érdekességet megtudtunk a Mátráról, majd Juhász Zsolt tanár úr bevezetett minket a térképészet rejtelmeibe. Tudásunkat már aznap délután hasznosíthattuk, mivel Kamenyiczki Gábor tanár úr vezetésével egy kisebb, 12 kilométeres túrára indultunk, ahol tájoló és térkép segítségével tájékozódtunk. A rövid túra csak bemelegítés volt a másnapi 30 kilométeres gyaloglásra. A nagy meleg, az erdőben lévő kisebb-nagyobb akadályok és a hét és fél órás menetelés ellenére hihetetlenül jól éreztük magunkat, kellemesen elfáradtunk. Este pedig jöhetett a jól megérdemelt lazítás a demjéni fürdőben, ahol úszóversenyt rendeztünk és vízi csatáztunk. A következő napon megnéztük a recski Nemzeti Emlékparkot, és elborzadva olvastuk a kényszermunkásokról szóló szomorú történeteket, majd megnéztük egykori „lakhelyüket”. Ezután a Népművészeti Tájházban a palócok életébe nyerhettünk bepillantást. Este búcsúestet tartottunk a tábortűz mellett, ahol minden csapat előadott egy rövid kis műsort a táborban átélt élményekből merítve. Hazafelé tartva még látogatást tettünk a gödöllői Grassalkovich-kastélyban, ahol Erzsébet királyné életéről tudtunk meg érdekes információkat.

Nagyon jól éreztük magunkat a táborban, mely nemcsak a sportról, hanem a kultúráról, a természet megszerettetéséről és a csapat összekovácsolásáról is szólt.

Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget iskolánknak és kísérő tanárainknak! Élményekkel teli és felejthetetlen, vidám napokat tölthettünk el együtt.

Palsics Kitti, 12. A osztályos tanuló

Nyelvi tábor a Balatonnál

Augusztusban került megrendezésre a nyelvi tábor, amelyben iskolánk hatvan tanulója tölthetett el 5 felejthetetlen napot.

Szállásunk Balatonalmádiban egy kollégiumban volt, ahol minden nap hatszor negyvenöt percnyi nyelvórán vettünk részt angol, német és francia nyelvből. Sokat fejlődtünk, nagy segítségünkre volt az új nyelvvizsga felkészítő könyv, amit minden táborozó tanuló ingyen megkapott. A tanuláson kívül persze jutott másra is idő: voltunk kirándulni, strandolni, túrázni. Csodálatos helyeken jártunk, gyönyörű tájakat láttunk. Ellátogattunk a gödöllői Grassalkovich-kastélyba, az esztergomi Bazilikába, a keszthelyi Festetics-kastélyba, a Tihanyi Apátságba, a Levendula házba, a szigligeti várba, a Terror házába és a Planetáriumba is. Az öt napból két délutánt a strandon töltöttünk, ahol mindenki kipihenhette a tanulással töltött órák fáradalmait. A napok jó hangulatban teltek, és az idő is kedvezett nekünk. Utolsó előtti napon egy esti vetélkedőt szerveztek nekünk tanáraink, amit mindenki élvezett, végül pedig még egy ajándék könyvvel gazdagodtunk. A vetélkedőn olyan tesztkérdéseket kaptunk, amik a meglátogatott helyekkel voltak kapcsolatosak. Kísérő tanáraink, akiknek köszönjük, hogy sok-sok élménnyel gazdagodtunk és a nyelvtudásunkat is fejlesztették: Négyesiné Fenyvesi Magdolna, Horváthné Bócsi Ildikó, Patakiné Litva Boglárka, Dobrosi Ágnes, Feketéné Csoma Gabriella, Csáki Gabriella, Kunné Hubai Gyöngyi tanárnők és Derecskei Sándor tanár úr. Reméljük, hogy az őszi vizsgaidőszakban sikeres nyelvvizsgát tudunk majd tenni valamennyien.

Kerekes Réka, 12. A osztályos tanuló

Betű méretezése
Kontraszt