Tokaj város Kulturális és Konferenciaközpontja által beadott TÁMOP – 3.2.11/10/1 pályázat keretében vállalta, hogy öt nevelési-oktatási intézmény tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységét támogatja. Az öt iskolából az egyik a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt. Az együttműködés keretében nagy tetszést aratott a Robinson és Crusoe című darab, amit ingyen tekinthettek meg tanulóink. Több szakkört, képzést is sikerült megvalósítanunk, melyek finanszírozása a pályázat keretében biztosított volt. Így működött színjátszó kör, rajz szakkör, önvédelem és aerobic szakkör. Sikerült megszerveznünk a bronz fokozatú túravezető képzést és vizsgát, valamint két tábort, melynek „Önkifejezés a kultúrán, a művészeteken és a sporton keresztül” címet adtuk.
A tábor első négynapos szakaszában a – már az önismereti foglalkozásokon és a közös sportélmények alatt összekovácsolódott – csapat megmutathatta kreativitását kézműves gyakorlatok során is. Majoros Cecília és Makóné Kontra Julianna tanárnők felügyeletével az egészséges életmódhoz kapcsolódóan a mozgás, a dinamikusság témakörében készítettek művészeti alkotásokat a diákok: vázlatrajzokat mozdulatokról, mozgó emberalakokat mintázó drótbábukat, mozgást és zöldségeket új értelmezésben ábrázoló fotósorozatokat. A munkákból az augusztusi táborzáráskor kiállítást állítottunk össze.
Augusztusban a második négy nap legnagyobb kihívása egy előadás létrehozása volt: az ötlettől a színházi függöny széthúzásáig ez a rövid idő állt rendelkezésre. A lelkes „táborozók” megfelelő hozzáállással azonban mégis elsöprő sikert értek el a színházba látogató gólyák körében, akik a mai napig emlegetik a vidám színdarabot. A diákok ötletei alapján újraértelmezett Csipkerózsika-történet begyakorlásában a Miskolci Nemzeti Színház művésznője, Pap Lívia segített, akinek ezúton is köszönjük a hatékony közreműködést.
Néhány nap alatt egy sokoldalú produkciót keltett életre a csapat, amely egy reneszánsz korabeli és egy modern táncot is magába foglalt, és amihez a díszletet és a jelmezeket is maguk a szereplők készítették. Komoly együttműködésre volt szükség, de megérte, mert a diákoknak és tanáraiknak egyaránt örök emlék marad.

 

Betű méretezése
Kontraszt