TargetSprint éjszakai verseny Miskolc, nemzetközi OB Miskolc, nemzeti OB Nyíregyháza sportlövészeti verseny

20191013_155213-12019. október 11-én Miskolcon a Miskolci Egyetem sportpályáján rendezték meg Magyarországon először az éjszaki TargetSprint Sportlövészet versenyszámát, amelyen iskolánkat, a SzSzC Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziumát Ungvári Vivien 12.C osztályos tanuló képviselte mind egyéni, mind csapatversenyben, egyaránt légpisztoly és légpuska versenyszámban. Felnőtt korcsoportban szerepelt zárt irányzékú légpuskával, s ezüstérmet szerzett.

2019. október 12-én szintén a Miskolci Egyetem sportpályáján rendezték meg a nemzetközi OB TargetSprint Sportlövészet versenyszámát, amelyen iskolánk nevében szintén Ungvári Vivien versenyzett mindegyik említett kategóriában. A nap végére már nagyon elfáradt, de sikerült felkészítenem mind mentálisan, mind erőnlétileg, s ez meghozta az eredményt, hiszen egyénileg és csapatban is ezüstérmet szerzett.

A Target Sprint ötvözi a futást a sportlövészettel, az ügyességet a pontossággal. Szabálya a biatlon versenyszámon alapul. 1200 méter futásból és 10 méterre lévő, 35mm átmérőjű bukócélok leküzdéséből álló komplex, nagy állóképességet és pontos lőkészséget igénylő versenyszám. A sportlövészeknek az 1200 métert, 3×400 méteres résztávokban kell teljesíteniük, miközben körönként 5-5 bukócélt küzdenek le. A versenyzőknek a légpuskát nem kell a hátukra venni a futás ideje alatt, azt a lőállásokban hagyják.

Nem volt sok idő a pihenésre, hiszen másnap 2019. október 13-án Nyíregyházán a városi stadionban tartották a nemzeti OB TargetSprint Sportlövészet versenyszámát, amelyen iskolánkat Ungvári Vivien 12.C, Marozsán Vivien 12.F és Rabóczki Petra 12.F osztályos tanulók képviselték, mind egyéni, mind csapatversenyben, egyaránt légpisztoly és légpuska versenyszámban. A versenyszámokban nagyon elfáradtak, de a felkészülésük, kitartásuk és ügyességük meghozták a munka gyümölcsét, hiszen Ungvári Vivien 3 arany, 1 ezüst, Marozsán Vivien 2 arany, 2 bronz, Rabóczki Petra 2 arany, 1 ezüstérmekkel zárták a napot.

Összességében elmondhatom, hogy mindhárom nap igazán hosszú, fárasztó ugyanakkor eseménydús volt, ahonnan a diákok végül jól megérdemelt csillogó érmekkel tértek haza. A legszebb ezekben az eredményekben, hogy a továbbtanulásban értékes pontoknak számítanak, tehát megérte az izzadás.

 Köszönetet érdemelnek a lányok, hogy ilyen kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Szabó Tamás
edző, lövészvezető, kísérő

Egy pár gondolat Ungvári Vivien szemszögéből. Lassan 2 éve, hogy megismerkedtem ezzel a sportággal, amit rögtön meg is szerettem. Már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor Szabó Tamás tanár úr megmutatta és megkérdezte, hogy szeretnék-e ebben részt venni. Természetesen egyből igent mondtam, hiszen szeretek sportolni, bár ezt a fajta sportot korábban még nem űztem, így kihívást jelentett számomra, hogy megismerjem. Az elejétől fogva magaménak éreztem ezt a sportágat és nagyon vártam a délutáni edzéseket, ahol a lövészet mellett a futást és a mentális felkészítést is megkaptam. Nagy löket volt számomra, hogy az elmúlt tanévben, 2019 májusában tanár úr elvitt a Diákolimpiára, ahol csapatban ezüstérmet szereztem. Nyáron kamatoztattam tudásom, s önállóan gyakoroltam, mert tudtam, hogy az idén is lesz ilyen verseny. Biztos voltam benne, hogy tanár úr számít rám, és szerettem volna jól teljesíteni. Iskolakezdéskor már beszéltünk is arról, hogy októberben versenyen veszek részt. Lehetőségem nyílt arra, hogy az iskolai felkészülés mellett eljussak edzőtáborba, ami Galyatetőn volt. Ez mind hozzásegített, hogy az októberi versenyeken ilyen szép eredményeket érjek el. Eredményeim: 2019.10.11 éjszakai verseny ezüstérem, 2019.10.12. OB nemzetközi egyéni és csapatban ezüstérem, 2019.10.13. OB nemzeti egyéni ezüst, arany, csapatban 2 aranyérem.

Bízom benne, hogy továbbra is űzhetem ezt a sportot. Megköszönöm a támogatást a Szerencsi Szakképzési Centrumnak, iskolámnak, Igazgatóasszonynak és természetesen Szabó Tamás tanár úrnak, aki edzőm és legfőbb támogatóm.

Hozzászólások lezárva.