Iskolánk Európai Tehetségpont lett

A SzSzC Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma Európai Tehetségpont lett, s ezáltal az Európai Tehetségsegítő Hálózat részévé vált. Az erről szóló oklevél ünnepélyes átadására 2016. október 1-jén Budapesten került sor a Tehetségpontok Országos Találkozójának keretében. Ez alkalommal első ízben avattak Európai Tehetségpontokat, így különösen nagy a jelentősége, hogy a mi intézményünk a legelsők között válhatott azzá, s regisztrált Európai Tehetségpontként felkerült az Európai Tehetségtérképre. Az elismerő oklevelet a hálózatos gondolkodásmódról tartott előadása után Fuszek Csilla, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója nyújtotta át néhány személyes szó kíséretében, hiszen munkatársaival, magyar és külföldi delegációkkal többször járt már Akkreditált Kiváló Tehetségpontunkban. A rendkívül nagy elismerést jelentő cím iskolánk több évtizedes tehetséggondozó munkájának megkoronázása, egyben annak a leghitelesebb visszaigazolása, hogy intézményünk jó úton halad a jövőbemutató célok meghatározásában és azok megvalósításában.

A tehetség kibontakoztatása nemzetstratégiai ügy, s iskolánkban nagy hagyománya van a szervezett keretek között folyó tehetséggondozásnak. Szakköröket a legváltozatosabb témákra specializálódva az intézmény 1952-es megalapítása óta hirdettek és tartottak a mindenkori tanárok. Ezeken túl a rendelkezésre álló iskolai és pályázati lehetőségeket kiaknázva rendszeresen szervezünk komplex tehetségfejlesztő műhelyeket, versenyfelkészítő és gazdagító programokat, szaktáborokat, melyek szinte minden területet lefednek, hiszen időről időre kínálunk komplex természettudományos, komplex művészeti, humán, informatikai – robotikai, idegen nyelvi és sport eseményeket. A sokszínű tehetségfejlesztő tevékenységeink nem korlátozódnak a jelenlegi középiskolások körére, hiszen versenyfelhívásainkkal és nyitott tehetségprogramjainkkal szélesre tárjuk az intézmény ajtaját az általános iskolások, valamint a korábbi diákok, az óvodások, érdeklődő szülők és szakemberek előtt. Ezzel párhuzamosan a régiónk legnagyobb presztízsű egyetemeivel szoros kapcsolatokat ápolunk, s lehetőség szerint közös szakmai programokat szervezünk, melyekkel középiskolásaink betekintést nyerhetnek a felsőoktatás és a legújabb kutatások világába. Az aktív és hatékony tehetséggondozói munka eredményeként intézményünk 2011-ben elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést, melyet a 2014-es akkreditáció három évre vonatkozóan újból megerősített.

Az említett tevékenységek mellett a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium tehetséggondozó tevékenységének több évtizede működő nemzetközi dimenziói vannak. A helyi és regionális szerepvállaláson túl kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, hazai és nemzetközi projektek keretében aktív szerepvállalással teremt lehetőségeket a tehetségek számára, hogy szakmai együttműködések keretében dolgozzanak együtt kortársaikkal. Nemzetközi kapcsolataink közül kiemelkedik a tehetséggondozás területén életműdíjjal kitüntetett dr. Dankó József által életre hívott, s immár 18 éve tartó Junior Öko-Expert Projekt, melyben négy ország (Csehország, Lengyelország, Ausztria, Magyarország) egy-egy iskolája vesz részt állandó partnerként, s ezáltal tulajdonképpen egy informális európai tehetségfejlesztő hálózatot működtetnek a partnerintézmények. 2013-2015 között Tehetségpontunk aktív tanárainak a példaértékű koordinálásában a klímaváltozásra fókuszáló Comenius projektet valósított meg. Jelenleg – hazánkban egyedülálló módon – három nyertes Erasmus+ projektben számos európai ország képviselőivel tevékenykednek az intézmény tanárai és diákjai. A zene és a művészetek iránt érdeklődők koncertkörutakon, az idegen nyelvek és kultúrák megismerése iránt elkötelezettek tanulmányi kirándulások és partneriskolai látogatások keretében járhatták és járhatják be Európa több államát. Vitathatatlan, hogy nemzetközi együttműködéseink jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy jövőorientált, széles perspektívájú látásmóddal rendelkező, a világra nyitott, valamint a problémák megoldására fokuszáló és a kihívásokra megfelelően reagáló fiatalok kerüljenek ki intézményünkből.

Gyakran elhangzik, hogy a 21. században kulcsfontosságú élő kapcsolatrendszerek és hálózatok kialakítása és ezek hatékony működtetése, s napjainkban ez nemzetközi színtérre lépés nélkül szinte elképzelhetetlen. A fentiekből kitűnik, hogy ennek a kiemelt jelentőségét a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium akkori tanárai már évtizedekkel korábban felismerték, s a mindenkori nevelőtestület és diákság töretlen lelkesedéssel és elkötelezettséggel munkálkodott és munkálkodik a nemzetközi együttműködések kereteinek megteremtésén, s ezen keretek minél gazdagabb tartalommal való megtöltésén.

Másik gyakran hallható igazság, hogy Európa megjósolhatatlan kihívások előtt áll, melyek leküzdése szükségessé teszi az összefogást. Kontinensünk számára létfontosságú a versenyképesség megőrzése érdekében a tudás és az innováció, melyek letéteményesei a ma tehetségígéretei és kibontakozó tehetségei. Stratégiai jelentőségű, hogy a fiatalok, akik a holnap felnőttei és annak formálói lesznek, mennyire felkészülten várják és alakítják a jövőt. Mind Magyarországon, mind az Európai Unióban cél a tudásalapú társadalom, mely együtt jár a környezeti és társadalmi fenntarthatóság, valamint a gazdasági növekedés és versenyképesség biztosítására vonatkozó elképzelésekkel. Hazánk a 2008-ban az Országgyűlés által elfogadott, s 2028-ig érvényben lévő Nemzeti Tehetségprogram életre hívásával és kiemelt támogatásával (a 2020-ig tartó pénzügyi ciklusban 6,2 milliárd forint fordítható erre a célra), valamint a Tehetségpont hálózat létrehozásával és működtetésével élen jár a tehetség kibontakoztatásának, így a jövőre készülés folyamatában.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (MATEHETSZ) támogatásával működő Kárpát-medencei tehetségsegítő hálózat szisztematikus formában történő megszervezése példaértékű az Európai Unióban, s eredményei felkeltették a külföldi szakemberek érdeklődését is. Az Európai Tehetségsegítő Hálózat megalakulásának gondolata 2011-re, hazánk EU elnökségének idejére nyúlik vissza, amikor egy tehetségkonferencián a szakértőkből álló nemzetközi hallgatóság számára Csermely Péter professzor mutatta be a hazai Tehetségpontokból álló hálózat kialakításának lépéseit, a fiatalok tehetséggondozására gyakorolt várható hatásait, a hálózatos gondolkodásmód előnyeit. Az Európai Tehetségsegítő Hálózat létrejöttében kulcsszerepet játszott Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató, aki 2012 óta az egyik legrangosabb nemzetközi tehetségszervezet, az Európai Tehetség Tanács (ECHA) elnöke. 2012 áprilisában az ECHA Kelet-Magyarországi Tehetségfejlesztő Konferenciájának – melynek óriási megtiszteltetésként intézményünk adott otthont – egyik fő előadójaként Tokajba is ellátogatott. A hálózat kialakításának fontos mérföldköve volt a 2014-ben Budapesten megrendezett „Egy Európai Tehetségsegítő Hálózat felé” című konferencia, melyen iskolánk képviselője is jelen volt.

Az első Európai Tehetségpontokat 2016. október 1-jén avatták, így a mi Tehetségpontunk is a legelsők között kaphatta meg ezt a rangos elismerést. Az oklevelek ünnepélyes átadása előtt Fuszek Csilla szólt a komplex hálózatok jellemzőiről, melyek között a legfontosabb a nagyszámú horizontális kapcsolat, amely a tagokat és a tevékenységeket illetően változatos, sokszínű és ezáltal értékes tudást teremt. Elmondta, hogy olyan hálózatot szükséges kialakítanunk Európában, ami a jó gyakorlatok egymás közötti cseréjére épít és a fiatalok folyamatos támogatási lehetőségét biztosítja Európa országaiban. Korábbi szavait idézve: „az Európai Tehetségsegítő Hálózat az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal való egyre többszálú kapcsolatai révén szeretné elérni, hogy egyre több, az Európai Tehetségsegítő Hálózatot, és a közös tehetségsegítő programokat közvetlenül is támogató uniós forrás lehetősége teremtődjön meg mind az egyes országok szintjén, mind pedig összeurópai szinten is”.

Óriási öröm és megtiszteltetés a fiatal tehetségekkel végzett közvetlen munkára fókuszáló intézményként a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium nevelőtestülete és tanulói számára, hogy az Európai Tehetségponttá váláshoz szükséges követelményeket a legelsők között sikerült teljesítenie. Ezen kritériumok egybevágtak iskolánk több évtizedes törekvéseivel és gyakorlatával, hiszen a legfontosabbaknak a magas szintű tehetségsegítő munka mellett az egymás iránti nyitottságot, a nemzetközi kapcsolatépítésben és –tartásban való részvételi hajlandóságot, a jó gyakorlatok cseréjére törekvést és különböző nemzetközi projektekben való részvételi szándékot ítélték a Hálózatot megálmodó és működtető szakemberek. Intézményünk számára mindig is fontos volt, hogy innovatív szemlélettel rendelkezzen, újszerű tanítási módszereket alkalmazzon, s tapasztalatait megossza másokkal. Számos úttörő kezdeményezése volt és van, melyeket a más köznevelési és felsőoktatási intézményekből ide látogató hazai és külföldi szakemberek példaértékűnek tartanak. Iskolánk széleskörű partnerkapcsolatai lehetőséget kínálnak a horizontális tanulási formákban történő kooperációra, tudásmegosztásra és tapasztalatcserére. A hagyományokra, a szellemiségre és az iskola által képviselt értékrendre alapozva a jövőben is igyekszünk minél hatékonyabban részt venni tehetségfejlesztésre irányuló nemzetközi programokban, immár az Európai Tehetségsegítő Hálózat tagjaként.

Forrás és további információ:  

http://tehetseg.hu/aktualis/tehetsegpontok-oszi-talalkozoja

http://tehetseg.hu/aktualis/az-europai-tehetsegsegito-halozat-egy-uj-szeleskoru-nemzetkozi-kooperacio-kezdo-lepesei