Térségi Tehetségnap a TTTST szervezésében a TFG-ben 2014

2014. március 31-én a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt keretében a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) támogatásával „A tehetség hónapja” programsorozat részeként a Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanács Térségi Tehetségnapot szervezett a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban.

A TTTST egyike lett az ország azon 10 szervezetének, melyek nyertes pályázatukkal megkapták ezt a lehetőséget. A közel 350 fő fogadására és a meghirdetett programok maradéktalan megvalósítására méltó környezetet biztosított a gimnázium épülete. A belépő óvodások, iskolások, kísérő óvónők, tanárok, szülők, nagyszülők és meghívott vendégek először az első aulában kiállított alkotásokat pillantották meg. A „Tavaszköszöntő kiállítással” a Taktaharkányi Tehetségpont (művészeti vezető: Szabó Mónika), a Tiszanagyfalui Morotva Menti Tehetségpont (képzőművészeti koordinátor: Négyesi József) és a Tokaji II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési-Oktatási Intézmény (Majercsákné Kemecsei Zsuzsanna) tanulói mutatkoztak be. Munkáikkal, kreativitásukkal és alkotói technikájukkal lenyűgözték a betérőket.

A program megnyitójára a zsúfolásig megtelt hátsó aulában került sor. Elsőként Molnárné Tóth Erika, a TFG igazgatója, a TTTST titkára köszöntötte a résztvevőket, s nagy szeretettel gratulált Dr. Dankó József tanár úrnak, aki igen magas kitüntetésben részesült. Több évtizeden át tartó, példaértékű tehetséggondozó munkája elismeréseként Bonis Bona életműdíjat kapott, hiszen a TFG korábbi tanáraként és a TTTST megálmodójaként és titkáraként rendkívül sokat tett a tehetséggondozás ügyéért

A TFG képviseletében Petrusovics Máté, egy rendkívül kimagasló, sokoldalú tehetség lépett színre, szólót énekelt. Az alkotóművészeti kiállításokat Majoros Cecília, iskolánk művésztanára nyitotta meg, majd anyanyelvi kínai tanárunk és néhány kínait tanuló diákunk éneke következett. A tavaszköszöntő kiállítás megnyitása és a kínai dal után az oktatás szakmacsoportos diákok kézműves foglalkozásra várták az érdeklődőket, míg a kínai nyelvet tanulók a kalligráfia írás és papírvágás rejtelmeibe vezették be a vendégeket. A műszeres laboratóriumban Fakla Ida tanárnő vezetésével vízi élőlények, hidrofób homok, mágneses folyadék, „sokszínű tej”; a folyadékos laboratóriumban Szénási Tibor tanár úr vezetésével növényi festékek, színek és „mágikus kígyótojás” tanulmányozásával foglalkoztak az érdeklődők. Mindegyik helyszínen nagyon aktív és lelkes TFG-s diákok voltak a tanárok és vendégek segítségére.

A II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési-Oktatási Intézményt képviselő „csengettyűsök” a vezetőjük, Fila-Osvay Márta által hangolt nyeles csengettyűkészletre átírt darabokkal léptek fel. Hatalmas sikert arattak a 3-4 szólamban előadott művekkel.

Őket a Tokaji Óvodába járó gyermekek követték, akik hidasjátékkal, párválasztó körjátékokkal, ugrós motívumokkal szórakoztatták a közönséget. A nagycsoportos gyermekek év elejétől ismerkednek a népi hagyományokkal, játékokkal, tánccal. Kísérő óvónőik: Csordás Sándorné, Kovács Zoltánné és Tereminé Szegedi Zsuzsanna voltak.

A tarcali Kikelet Napköziotthonos Óvoda képviseletében Hajdú Larissza népdalt énekelt és Skara Milánnal néptáncolt. Mindketten nagyon élvezték a színpadi szereplést. Felkészítő óvodapedagógusuk Kosárkó Jánosné. Az óvoda nagycsoportosai A világszép kecskebéka című mesejátékot adták elő. Felkészítőik: Büdi Zsoltné és Balázs Rita óvodapedagógusok voltak. A Tarcali Klapka György Általános Iskola furulya szakköre Antóni Zoltánné vezetésével 6 fővel képviseltette magát. A közös zenélést 3 éve kezdték tehetséggondozó foglalkozás keretében, s egyre nehezebb művek elsajátítására vállalkoznak.

A Taktaharkányi Tehetségpont műsorában egy rendkívül színvonalas koreográfiával elsőként a számos díjjal rendelkező Csuri néptánccsoport tagjai léptek színre, akik közül egyesek a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola tanulói, de néhányan a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba járnak. Elkísérte őket felkészítő táncpedagógusuk, Ördög Melinda és Szatmári Melinda igazgatónő, Vízkeletiné Juhász Judit igazgatóhelyettes, Bukovenszkiné Bodnár Éva, Nagyné Gál Éva és Juhász Gergelyné. A taktaharkányi 2. osztályosokból álló színjátszó szakkör tagjai a Hófehérke és a hét törpe – kicsit másként – című előadásukkal vidám, szórakoztató perceket szereztek a közönségnek.

A Gávavencsellőről érkezett Rakovszky Sámuel Általános és Művészeti Iskola 3. osztályos tanulói következtek, akik felkészítő tanáruk, Kardos Antalné vezetésével a svábokról és Gávavencsellőről adtak elő egy ismeretterjesztő és informatív műsort, ami egyben előadás, ének és tánc volt.

A Tiszanagyfalui Morotva menti Tehetségpontból közel 50 gyermek és 5 fő kísérő pedagógus érkezett hozzánk: Dojcsák Margit igazgató, Árvainé Gyöngyösi Zsuzsanna, Balogh Lászlóné, a tehetségpont koordinátora, Szepesi Ibolya és Négyesi József. A „fekete-fehér illúzió” című produkciót a 6. osztályosok mutatták be, akik a nézőket szerették volna elkápráztatni. S valóban, a néző időnként azt hitte, hogy a szeme káprázik, mert néha azt sem tudta, hány lábat lát a színpadon, s hogy melyik láb kihez tartozik. Őket a 8. osztályos Csányi Kadosa produkciója, egy tükör előtt meditáló kamasz monológja követte, ugyanis Janikovszky Éva: A tükör előtt című írását osztotta meg a hallgatósággal. A Tiszanagyfalui Általános Iskola 7. osztályosai La Settimo című produkciójukkal egy olasz nagycsaládot jelenítettek meg, akik az érzelmi válsággal küzdő maffia főnököt igyekeztek felvidítani táncukkal.

A Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskolából egy 8 fős lánycsapat lépett fel, akik felkészítő tanáruk, Dr. Pulinkáné Balázs Mariann vezetésével hangszeres bemutatóval szórakoztatták a közönséget. Nagy sikerű produkciójuk a bobo whackers – ütőhangszeren műdalok megszólaltatása volt.

A Rakamazi Erzsébet Királyné Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakiskola 5. osztályos tanulói egy élethű díszletekkel és jelmezekben előadott német nyelvű színdarabbal érkeztek, melynek címe: Piraten lesen nicht. A darab kalózok életét, mindennapjait mutatta be, akik az egyik kalóztámadás alkalmával egy kincses térképre bukkannak, de csak az egyikük tud olvasni. Később azonban úgy tűnik, eljött az ideje megtanítani a többi kalózt is olvasni. Felkészítő tanáruk Lengyelné Luczián Zsuzsanna

A produkciók mindegyike után Molnárné Tóth Erika a TTTST nevében a MATEHETSZ logójával ellátott oklevelet adott át a program megvalósításában részt vevő Tehetségpontok vezetőinek: Bányai Éva igazgatónőnek, a II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési-Oktatási Intézmény vezetőjének; Tereminé Szegedi Zsuzsannának, a Tokaji Óvoda vezetőjének; Tóth Gyulánénak, a tarcali Kikelet Napköziotthonos Óvoda vezetőjének; Bártfainé Varga Györgyinek, a Tarcali Klapka György Általános Iskola igazgatójának; Szatmári Melindának, a  Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola igazgatójának, Nánásiné Szabolcsi Mónikának, a Gávavencsellői Rakovszky Sámuel Általános és Művészeti Iskola igazgatójának, Dojcsák Margitnak, a Tiszanagyfalui Általános Iskola igazgatójának; Fincziczki Melindának, a Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola intézményvezetőjének és Jászainé Kohlmayer Ágotának, a Rakamazi Erzsébet Királyné Oktatási és Nevelési Intézmény igazgatójának.

Rengeteg gyerek, szülő, nagyszülő, kolléga részvételével sok-sok helyszínen bonyolítottuk a délutánt. Ötletes, helyenként teljesen profi előadások, bűbájos óvodások, talpraesett alsósok, összeszokott felsősök és természetesen gimisek váltották egymás a színpadon. Két laborban folyamatosan tartották a kicsiknek a természettudományos műhelyünk diákjai a foglalkozásokat. Alig várták – különösen az óvodások – érkezését. A kreatív műhelyekben ugyanilyen szeretettel fogadták az óvodásokat, érdeklődőket. Jó volt látni, hogy a szülőket, nagyszülőket legalább annyira lenyűgözték a látnivalók, érdekességek, a tehetséges, talpraesett gimnazisták és a vendégszeretet, mint a gyerekeket.

A TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt keretében a „Térségi Tehetségnapok megvalósítására és koordinálására „A tehetség hónapja” programsorozat részeként” című pályázat nyerteseként a Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanács (TTTST) négy jelentős programot valósított meg a MATEHETSZ támogatásával.

Igazán emlékezetesek maradnak a 2014. március 25. és április 25. közötti hetek a TTTST és tagszervezetei, a Tehetségpontok számára. A sikersorozat azzal kezdődött, hogy Dr. Dankó József: a TTTST korábbi titkára és a tehetséggondozás emblematikus személyisége számára odaítélték a Bonis Bona Életműdíjat. A március 31-én nagy sikerrel megrendezett Térségi Tehetségnap igen széles publicitást biztosított a tehetségek számára, s rávilágított a tehetséggondozás fontosságára. Az április 3-i „vendégjátékkal”, azaz a „Környezeti szemléletformálás” elnevezésű – Fakla Ida tanárnő és Szénási Tibor tanár úr vezetésével megvalósított – műhelymunkával a kísérletezés, a legújabb technika, a cselekedve tanulás került előtérbe. A meghirdetett program olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy a pályázatban foglalt egy alkalom helyett még két „ráadást” szerveztek a műhelyvezetők. Az április 4-én korábbi alma mater-ükbe visszalátogató peregrinusok, azaz külföldön egyetemi tanulmányokat folytató és munkatapasztalatokat szerző Tóth Kitti és Szabolcs Péter beszámolói új távlatokat mutattak föl a – leginkább középiskolásokból álló – hallgatóságnak. Beszámolóikat óriási várakozás előzte meg. Ugyanezzel a céllal és érdeklődéssel – a jövőre készülés és felkészülés szándékával – szerveződött az április 8-án megrendezett Partneri klub, melynek előadói Kormos Dénes, Sarka Ferenc, Dr. Dankó József és Majercsákné Kemecsei Zsuzsanna voltak, valamint a nemzedékek véleményét ütköztető és ötvöző kerekasztal-beszélgetés. A tehetség hónapjának méltó lezárása volt a – pályázaton kívül eső, de céljait tekintve annak tematikájába illő, tehetségeket felvonultató – hangverseny, melyet a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Ifjúsági Vegyeskórusa adott Pásztor Istvánné karnagy vezetésével.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2014. március 31-én került sor a Térségi Tehetségnapra. A 2010-ben alakult TTTST nem első alkalommal szervezett Térségi Tehetségnapot, hiszen alapvető célkitűzésünk, hogy a TTTST tagszervezeteihez tartozó tehetséges fiatalok újabb és újabb bemutatkozási lehetőséget kapjanak, s a nagyközönség előtt is tudják megmutatni, hogy pedagógusaik segítségével milyen sokoldalú fejlesztésben vesznek részt. Így még jobban tudatosulhat bennük, hogy képességeik kibontakoztatása nemcsak öncélú, hanem a tágabb környezetüket is gazdagíthatják tevékenységükkel. A másik fontos cél, hogy ezeknek a tehetségeknek és a velük foglakozó pedagógusoknak az egymással és a meghívott szakértőkkel, előadókkal és műhelyvezetőkkel való találkozás újabb motivációt jelentsen, akár rövidebb-hosszabb távú jövőjüket meghatározó inspirációt kínáljon.

A programok helyszínei a TTTST gesztorintézményének, a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumnak a különböző helyiségei voltak, s ideális körülményeket kínáltak minden tevékenységhez: a képzőművészeti kiállításokhoz az első aula, a művészeti produkciókhoz a színpaddal is rendelkező hátsó aula, a kreatív tevékenységekhez átrendezett osztálytermek, a partneri klub és a peregrinusok előadásaihoz a könyvtár, a vendégjáték tudományos kísérleteihez pedig a korszerű laboratóriumok. Az intézmény technikai felszereltségét a programsorozat megvalósítása során is kiaknáztuk, hiszen a csúcstechnológiai műszerek alkalmazása a résztvevő tehetségígéreteink számára olyan lehetőségeket villantott fel, ami jelentős motivációs forrás, így elősegítheti továbbfejlődésüket, sőt megalapozhatja karrierjüket.

A résztvevő diákok és felkészítő pedagógusaik mellett a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanárai is készültek a programsorozatra, hiszen a gesztorintézmény képviselőiként tulajdonképpen a házigazda szerepét töltötték be. Különösen a Tehetségnapon alternatív programként kreatív műhelyt vezető művésztanártól és érdekes kísérleteket kínáló, s később a „vendégjátékot” vezető természettudományos tehetséggondozást végző kollégák részéről igényelt ez sok időt és energiát. A partnerintézményekből érkezett résztvevők fogadásában, kalauzolásában és a tevékenységek lebonyolításában a kollégákon kívül a diákok is segítettek, s így a vendégek igazán otthon érezték magukat.

A pályázatban foglalt hivatalos vállalásokon túl a programsorozat lezárásaként április 25-én a Kulturális és Konferencia Központban „tavaszköszöntő” hangversenyre került sor. A jelenleg a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Ifjúsági Vegyeskarát alkotó diákok a TTTST más tagszervezeteiből érkeztek, azaz általános iskolai tanulmányaikat legtöbben a tagszervezetek valamelyikében végezték. A rendkívül színvonalas koncert végén a TTTST titkára, Molnárné Tóth Erika kiemelte, hogy milyen sokoldalú tehetségek léptek föl, akik nemcsak énekelni tudnak, hanem van köztük számos országos, sőt nemzetközi sportversenyeken dobogós helyezést elérő fiatal, országos rajzpályázat győztese, néptáncos, kínaiul is rendkívül gyorsan tanuló nyelvzseni, stb. Molnárné Tóth Erika felidézte, s részletesen ismertette a „tehetség hónapja” programsorozat minden eseményét, külön hangsúlyozva – és így is megköszönve – a MATEHETSZ támogatását.

Összességében elmondható, hogy a TTTST szervezésében egy rendkívül színvonalas és gazdag programsorozat valósult meg. Sikerének titka egyrészt abban rejlik, hogy minden résztvevő – az óvodástól a nagymamáig, a kisiskolástól a közgazdászig – kapott a maga számára értelmezhető üzenetet, másrészt pedig abban, hogy minden szervező és fellépő lelkesen végezte a vállalt feladatát.

A hivatalos dokumentáció alapján a pályázat nyertese a Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanács volt, azonban a megvalósított programsorozattal nyertessé váltak a Tehetségpontok, az e szervezeteket képviselő különböző korú gyermekek, pedagógusaik, szüleik, a meghívott peregrinusok, a tehetséggondozás elismert szakértői, s rajtuk keresztül a hátrányos helyzetű régió települései. Legfőképpen kiemelendőek a jövő generáció tagjai, s a velük foglalkozó szakemberek, hiszen kétségtelen, hogy a tehetség felismerése és kibontakoztatása felelősség, sőt kötelesség.

Ez a mostani programsorozat szerves egységként illeszkedik a TTTST múltjához és a jövőre vonatkozó elképzeléseinkhez. Mind a mindennapokban, mind szervezeti szinten szeretnénk továbbvinni, alkalmazni és bővíteni a tehetséggondozás területén korábban és a jelenlegi pályázat kapcsán elsajátított ismereteket, elért eredményeket.