Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Nemzeti Tehetség Program keretében a 2017–2018. évi tanévben pályázatot nyert iskolánk a cselekvési „Hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok” megvalósítására. Az iskolában már évek óta működő komplex természettudományos tehetséggondozást tovább bővítjük ezzel az új területtel, ami örökségeink bemutatását célozza meg, ezen belül is a Világörökségi területek ismereteinek az oktatásba történő beemelésével, a tehetségek fejlesztésével. A nemzetközi viszonylatban is elismert Tokaj-Hegyalja mint Világörökségi helyszín megismerése a környezetükhöz viszi közelebb a diákokat. Célunk ezzel a tehetségfejlesztésen túl a gyökereikhez való kötődés erősítése, régiójuk értékeinek megismertetése, valamint a helyi ismeretek átadása, kitekintés nyújtása számukra azzal, hogy Budapest és Hollókő értékeit megismerhetik majd egy kirándulás keretein belül. Az alkalmakon több mint 20, 10. évfolyamos diák vesz részt.

Betű méretezése
Kontraszt