|
|
|
|
|
|
|
Természetvédelmi hét a Tokaji Ferenc Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium szervezésében |
|
|
|
|
Intézményünkben immár hagyománnyá vált, hogy április második felében, a Föld Napja környékén, rendezvénysorozattal emlékezünk meg környezetvédelem és környezettudatos viselkedés fontosságáról. Idén április 16-19.-e között rendeztük meg a természetvédelmi hetet, ahol színes programokkal vártuk a saját és más iskolák tanulóit is. Mint minden év, most is egy konkrét téma köré csoportosítottuk programjainkat. Ez a téma idén az „energia” volt, mely átszövi életünket, s a Föld egyre fogyatkozó energiakészletei napjaink egyik legfontosabb környezetvédelmi-környezetgazdálkodási problémájává váltak. Ahogy minden évben, rendezvénysorozatunk megnyitásaként megkondítottuk a gimnázium harangját a kihalt állatok és növények emlékére. A megnyitó után „Geotudományok és a természettudományos tehetségfejlesztés” címmel kistérségi konferenciát szervezett Dr. Dankó József, az iskolánkban működő tehetséggondozó műhely vezetője. Kedden a tokaji zsinagóga geotermikus fűtésrendszerét ismerhették meg az érdeklődő diákok, Pataki Zsolt szakavatott vezetésével. Szerdán a „Sátor-kör” hallgatósága töltötte meg a biológia előadót, ahol Szénási Tibor és Fakla Ida „A kozmikus energia nyomában” címmel tartottak előadást. Este a kollégiumban a „moziklub” közönsége az „Új Eldorádó” című film elgondolkodtató képsorait tekinthette meg. Csütörtökön a szintén hagyományos környezetvédelmi vetélkedő került megrendezésre, ahol nemcsak a gimnáziumi és szakközépiskolai csapatok, hanem Nagykállóból, Miskolcról és Szerencsről érkezett diákok is felmérhették tudásukat. A jó hangulatú rendezvényen végül egy „vegyes” összetételű csapat vitte el az első helyezést: Takács Attila és Monyók József a 12. C osztályból, a csapat harmadik tagja, Szedlák Péter, Miskolcról, a Gábor Áron Szakközépiskola és Művészeti Iskolából érkezett. A verseny eredményhirdetése egyben a rendezvénysorozat zárása is volt. Reméljük, hogy jövőre is ilyen nagy érdeklődés kíséri a természetvédelmi hét rendezvényeit.
|
|
|
|
|
|||
|
|
|||
|
|
|||
|
|
|
|
|