A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.Tokajban a Németi Ferenc Városi Könyvtár adott az idén is otthont a méltó megemlékezésnek, ahol a város középfokú intézményeinek diákjai adtak elő szavalatokat a magyar költészet remekműveiből. A tanulók kötelező versként József Attila: Elköszönő, szelíd szavak c. művét adták elő, illetve mindenki egy számára kedves alkotást is megszólaltatott.

Diákjaink színvonalas előadásait a zsűri a következő helyezésekkel ismerte el:
I. hely – Hajdu Andrea Annamária (12. D)
II. hely – Szilágyi Szilvia (10. A)
IV. hely – Szebenyi Klaudia (11. A)

Az elért eredményekhez gratulálunk!

Betű méretezése
Kontraszt