ECDL informatikai vizsgaközpont

Intézményünk 2005 óta ECDL vizsgaközpont, ahol évről évre növekszik a vizsgázók száma. A kezdeti évi 400 modulvizsga után már az 500 – 550 modulvizsga zajlik évente, ami nagyon szép eredmény, mutatva azt, hogy diákjaink és az intézményen kívülről érkezők számára is fontos az, hogy bizonyítvánnyal igazolhassák informatikai jártasságukat.

Az ECDL alapítvány egy nemzetközi szervezet. Európában Andorra és Vatikán államokon kívül minden egyes ország részt vesz benne. Az Európán kívüli országokban ICDL néven működik, terjeszti az informatikai írástudást.

Hazánkban a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság adja az ECDL szervezet helyi bázisát. Alapos, magas szintű koordináló minőségellenőrző tevékenységet végeznek, számos nemzetközileg elfogadott újítást ez a társaság kezdeményezett, vezetett be (pl. vizsgapéldatár használata, web-kezdő, képszerkesztő modul, látás- és hallássérültek támogatása).

Tanulóink ECDL vizsgára felkészítését a tanítási órák keretében végezzük, így csupán a vizsgákért kell – a diákoknak kedvezményes – vizsgadíjat fizetni, valamint a regisztráció jelent költséget.

Az informatikai szakközépiskolásaink döntő többsége a 7 modulos FULL, illetve SELECT FULL bizonyítványt, más osztálytípusba járók pedig a 4 modulos START illetve SELECT START vizsga követelményeit teljesítheti a középiskolai évek alatt.

A munkavállalás során nagy előnyt jelent a számítógépes ismeretek megléte, ennek igazolására az ECDL bizonyítvány kiválóan alkalmas.

ECDL példatár