Hírek
2025. okt. 19.
Nemzeti Emlékezetpedagógia Program - Debrecen

A nap első állomása a Református Nagytemplom volt, ahol a csoport megtekintette azt a helyet, ahol Kossuth Lajos 1849 áprilisában felolvasta a Függetlenségi Nyilatkozatot, amellyel kimondták Magyarország elszakadását a Habsburg Birodalomtól. A tanulók betekintést nyerhettek a templom történetébe és jelentős szerepébe a nemzeti múltban.
Ezt követően a csoport ellátogatott a Református Kollégiumba, amely a magyar oktatás és kultúra egyik legfontosabb intézménye. A diákok megismerkedtek a kollégium híres diákjaival, tanáraival és gazdag gyűjteményével, amely a magyar szellemi élet kiemelkedő öröksége. Továbbá a diákok megtekinthettek egy grandiózus festményt is, mely a mohácsi csata utáni helyzetet ábrázolta.
A program során a tanulók nemcsak történelmi ismeretekkel gazdagodtak, hanem átérezték Debrecen jelentőségét a magyar nemzeti függetlenség és szabadság eszméjének ápolásában.