Hírek
2023. nov. 22.
admin
Jótékonysági bál
Jótékonysági bál a TFG-ben Hatalmas várakozás előzte meg a 2023. november 18-án megrendezésre kerülő jótékonysági bálunkat, hiszen a Covid járvány miatt 2019-ben rendeztük meg utoljára ezt az eseményt iskolánkban.

Hatalmas várakozás előzte meg a 2023. november 18-án megrendezésre kerülő jótékonysági bálunkat, hiszen a Covid járvány miatt 2019-ben rendeztük meg utoljára ezt az eseményt iskolánkban. Az idén megtisztelt részvételével bennünket Bukta Márta, a Szerencsi Szakképzési Centrum Főigazgató asszonya, Rák Józsefné a Tokaji Járási Hivatal vezetője, Májer János, Tokaj város nyugalmazott polgármestere, jelenlegi alpolgármestere, Ladinszki Tünde, a Tokaji Széchenyi István Középiskolai Kollégium vezetője, Dr. Mátyás János iskolánk foglalkoztatás-egészségügyi orvosa, valamint Nagy Csaba a Tokaji Rendőrőrs parancsnoka.
Jótékonysági bálunk, mint azt a neve is mutatja, nemes célokat szolgál. A Szülői Közösség, a szponzorok és a TFG valamennyi dolgozójának összefogásával rendezett bálunk bevételét minden évben az iskolában folyó nevelés és oktatás feltételeinek javítására és fejlesztésére fordítjuk.
Komoly tervező és szervező munka eredményeként állt össze az idei bál teljes programja. A sikert szavatolta az érdeklődők sokasága, oktatói testületünk, dolgozóink együttműködése, és legfőképp a szülők áldozatos munkája, melynek következtében nagy mennyiségű felajánlást, támogatást kapott intézményünk.
Egy nagyszerű csapat végezte az előkészületeket.
- Breza Roland főszakáccsal együtt terveztük meg a menüt és Roland készítette el az ízletes vacsorát.
- A dekorációt Brezáné Horkai Piroska és csapata alkotta meg.
- A terítésről az oktatói testület és a Bartovics Zsoltné által vezetett Szülői Közösség tagjai gondoskodtak.
- A vendégek fogadásakor a Breza Pince, Brezáné Majoros Klára, valamint Kuik Beáta borait kóstolhattuk meg.
- A desszertet a Szerencsi Halász Cukrászda biztosította számunkra.
- A pogácsát Mártonné Majoros Erikának, az ásványvizeket Héri Tamásnak és Csegei Bianka Panna családjának köszönhetjük.
- A gyümölcsöstálak Tóth Judit és Jónás Edina szülők felajánlásai voltak.
- A felszolgálást iskolánk tanulói végezték.
- Az este folyamán Erdei Dávid 12.A osztályos tanulónk örökíttette meg a legvidámabb pillanatokat.
A köszöntő után az est programja Ress Csabának, iskolánk öregdiákjának zenés műsorával kezdődött. A nyitótáncot hajnalig tartó táncos mulatság követte, ahol a hangulatról Hasulyó Roland és Mankóné Tóth Boglárka alkotta Holiday együttes gondoskodott, akik mindenki zenei ízlésének kínáltak megfelelő talpalávalót.
Nagy sikere volt a ,,Lufi fal”-nak, és a tombolasorsolásnak is. A szülők segítségével rengeteg tombolafelajánlás érkezett. Külön köszönet illeti Cseréné Mencsik Andrea és Tövisné Venczel Erika szülőket, akik idejüket és energiájukat nem kímélve sok-sok tombolatárgyat gyűjtöttek össze iskolánk számára. A fődíjat Pózer Tamás és családja ajánlotta fel számunkra.
Jó volt ismét együtt lenni szülőkkel, kollégákkal, egykori diákjainkkal és minden kedves vendégünkkel, akik eljöttek szórakozni hozzánk.
Hálásan köszönjük a szíves támogatását, segítségét mindazoknak, akik a bál megrendezésében közreműködtek, vagy azon részt vettek, hisz ezzel nagy segítséget nyújtottak anyagi és erkölcsi téren egyaránt.
Molnárné Tóth Erika
igazgató
Dévaldné Orosz Beatrix
igazgatóhelyettes
Bartovics Zsoltné
a Szülői Közösség vezetője
2023-as jótékonysági bálunk támogatóink voltak:
Aczél Lilla 9.B
Ádi-Fruct Kft Zöldség-Gyümölcs kis és nagykereskedelem
Agócs Miklós és Agócs-Jáger Erika
Andrássy Zalán 10.B
Aranyi Péter 9.A
AQA-VIN kft. , Hirkó Miklós
Aszalós Nikolett 9.B
Babik Patrícia 12.D
Badovszky László 11.D
Bakos Panni 10.F
Balaz Olivér Mátyás 9.A
Balázs Boglárka 12.F
Balázs Norbert 9.E
Bálint András Attila 10.E
Balogh Gáborné
Balogh Virág 10.C
Baloghné Kovács Judit
Bárány Tamás 9.C
Barna Ákos 9.A
Barna Éva Laura 12.A
Barnáné Papp Éva
Barna Judit
Bartovics Panna 10.A
Basilicus Szőlőbirtok, Kanczler András
Báthori Dalma 12.D
Batta Zoltán
BeLaMi by GG
Bende Hella 9.D
Bendik-Asztalos Ildikó és Bendik Ádám
Béres Anita 10.A
Bessenyei Zsolt 10.B
Best 100-Raki 100, Rakamaz
Beus Beauty Szerencs
Bihari Lajos Buda 12.F
Blaskó Bianka 11.D
Bodnár Adrienn és Lengyel Gábor
Bodrog Borműhely
Bogdán József
Bolló István
Bolló Máté Péter 10.A
Bolló Péterné
Boros András 10.B
Borsod-Ponyva Kft
Bóz Martin 10.A
Braun Gréta 11.A
Breza Béla 12.E
Breza Pince
Brezáné Majoros Klára
Britta 2007 Kft
Budaházy-Fekete Kúria Borászat, Erdőbénye
Bukta Márta
Burai Menyhért 9.E
Czemiczki István Pincészete Tolcsva
Cziczer Csenge 9.D
Csegei Bianka Panna 11.A
Csegei László és családja
Csere Martin 12.C
Cseréné Mencsik Adrienn
Csikai Katalin
Csikai Zoltán
Csongrádi Márk 9.B
Csontos Ferenc
Csontos Korina Dorka 11.A
Csugány Ákos
Dávid Boglárka 11.D
Dobrosi Kristóf 12.A
Dr. Dankó József
Dr. Dankóné Patkó Kornélia
Dr. Koncz Zsófia
Dr. Mátyás János
Dr. Mátyásné Kenyeres Lívia
Drótos Áron 12.F
Drótos Zoltánné
Erdei Blanka 9.A
Erdei Dávid Károly 12.A
Erdei Károly
Erdős Pince
Erdős Zoltán 12.A
Erika Papír-Írószer Rakamaz
Fakapu Pince és Panzió
Farkas Bence 9.E
Fazekas Aliz 11.A
Fazekas Veronika 11.A
Fantázia Butik, Rakamaz
Fehér Zsófi 11.C
Fekete Anna
Feller Fanni 10.D
Fercsák Ádám 10.C
Ferencz Dorka 10.D
Forrai Laura 11.A
Földy Istvánné
Frank Dóra 11.A
Gabura Vivien 11.D
Galambosi Luca 9.A
Galatóczki Zita 10.B
Galatóczki Zsolt
Gazdabolt, Rakamaz-Takács Valentin
Gazdag Mónika
Gazdag Péter 9.E
Gintner Kajszi
Gintner Tamás
Gintner Tamásné Dr. Hornyák Ágnes
Golya Edina
Golden Ege Optikai Szalon, Siófok
Goneth Gitta 10.A
Gottfried Péter és Gottfried Vámosi Nóra
Grill Büfé, Tokaj, Viszokai Istvánné
Group Creative Market Kft
Gulyás Zoltán
Gyüre Levente
Hajdú Nóra 11.E
Hajós Dávid 12.F
Hangkuckó Tiszalök
Határik Dávid
Haupt Kamilla 9.A
Hegedűs János Martin 9.A
Hegedűs Lili Jázmin 12.D
Héri Alexandra 11.A
Héri Tamás és Héri Beatrix
Hétalvó Matracbázis, Rakamaz
Hirkó-Horváth Viktória
Hornyákné Bujdosó Noémi
Horváth Áron 10.A
Horváth Ferenc
Horváth Iringó 10.E
Hranek Bence 9.E
Humac Kft, Tokaj
Id. Dévald István
Ideál Kozmetika, Tokaj, Uligánics Annamária
Ifj. Dévald István
Illés Pince, Erdőbénye
Imre Kinga 10.C
Járai Tünde Tündöklő Szappanvirágok, Encs
Járó Csaba Istvánné
Jászai János, Jászai Autósbolt
JóKissHely Vendégház, Erdőbénye
Jónás Edina
Jóni Viktória 12.F
Juhász István Csaba 10.E
Juhász-Kukkola Zsuzsanna
Juhász Zsolt
Kapanószki Lóránt 10.C
Kecskés Linda 12.A
Kenéz Eszter 9.A
Kenéz Márton 12.B
Kenubázis Tokaj, Erdős László
Képes Tibor 10.B
Kerekdomb Fesztivál csapata
Kinga Fehérnemű Kereskedés Tokaj
Kiss Anita
Kiss István Pincészete Tolcsva
Kiss Jázmin 9.A
Kiss Olivér 9.E
Kiss Zsuzsanna 10.E
Kiss-Tóth Marcell 12.A
Komcsák Lóránt Szabolcs 10.A
Kontráné Zéman Éva
Kovács Anikó
Kovács Judit
Kovács Kristóf 11.A
Kovács Péter 10.A
Kovács Tamás
Kotánné Ördög Klára
Krámer Torsten 9.E
Krisztina és Gábor Kristálybarlangja
Kuik Beáta
Kunder Botond 10.A
Kunder Léla 10.A
Kunné Hubai Gyöngyi
LaBor Bistro
Laczkó Eszter 9.A
Laczkó Gergő és családja
Ladányiné Kohlmáyer Zsuzsanna
Ladinszki Tünde
Lakatos Levente 9.A
Laskay Péter 10.E
Levenda Gréta 11.A
Levik Léna 11.A
Liszkai Judit
Losonczki Mihály, Aranka Virágbolt Rakamaz
Losonczki Nikolett 12.B
Losonczki Nóra 12.B
Lotti Divat, Rakamaz
Lucskai Dóra 9.E
Luther Teaház, Nyíregyháza
Magi Zsombor 12.E
Májer János
Májer Levente 10.A
Majoros Birtok és Borbár
Majoros Blanka 9.B
Majorosné Bodnár Hajnalka
Makoldi Emese 11.D
Makoldi Réka 10.A
Makoldi Tuzson 11.A
Márton József
Mártonné Majoros Erika
Máté Krisztina
Matyisák Balázs 12.A
Matyisák Pince és Kádárüzem
Mencsik Andrea
Mercure Hotel, Tokaj
Metalen Nyomda
Mihálka Katalin 10.A
Miklósi Tamás
Miklósi Tamás 12.C
Mikó Fanni 9.A
Minaro Hotel, Tokaj
Mokri Martin 12.E
Molnár Réka 10.A
Molnárné Tóth Erika
Murci Vinotéka, Tokaj
Nagy Bálint 9.E
Nagy József
Nagy Kira Katalin 10.B
Nagy Petra 10.D
Nagyné Bősze Katalin
Nagyné Dóka Nóra és Nagy Tibor
Nagyné Veréb Ágnes
Natkó Dorina 10.A
Nemes Bálint 11.E
Nox Divat, Rakamaz
Nyisalovits Boglárka 9.D
Oláh Nándor 9.E
Olasz-Szabó Zsuzsanna
Orosz Balázs 10.A
Ördög Noémi 11.B
Ördög Zsolt, Egyéni vállalkozó
Palsicsné Kornis Tünde
Panonest Vendégház, Fancsal
Pap Jonka 10.A
Pap-Tóth Hajnalka
Papp Kristóf 12.A
Papp Nikolett 9.C
Papp Regina 9.F és családja
Pap-Tóth Hajnalka
Pásztor Noel 11.E
Pásztor Réka 10.D
Pataki Panni 12.A
Pataki Zsolt
Perecsényi Andrea
Pethő-Plósz Judit
Piciny Csodák Boltja, Tokaj
Pintér Mátyás 10.E
Pizza Milano, Rakamaz
Pócs Marianna Hímzőkuckó, Méra
Porubszki Annamária 10.A
Pózer Tamás és családja
Préselő Pincészet és Vendégház, Erdőbénye
Rácz Adrienn 10.F
Rácz Anna 11.D
Rácz-Takács Adrienn
Rák Józsefné – Járási Hivatal vezető
Ress Lara 11.A
Ressné Demkó Anita
Rock FM Műszaki Üzlet Tiszavasvári
Rónavölgyi Kitti 10.A
Rubi Zsoltné
Rudolfné Tóth Ildikó
Saliga Gábor 10.F
Sándor Gergő 11.A
Sebestyén Jázmin 9.A
Serfőző Kristóf 12.B
Siku Viktória 11.D
Simkó Nóra Laura 11.A
Sipos Péter Barnabás 11.E
Sipos Tamás Áron 9.A
Sivák-Hudák Anita
Skara Friderika
Soltész Botond 10.E
Soltész Péter 12.F
Somos Egon 11.B
Somos Jázmin 10.B
Stempely Panni 10.C
Stomp Boldizsár 10.A
SURU BT Rakamaz Vas-Műszaki Bolt
Szabó Adrienn 12.A
Szabó Bence Levente 9.C
Szabó Kitti 11.D
Szabóné Tokár Anita
Szabó Sára Zsófia 9.B
Szabó Tamás
Szatmári Noémi 11.A
Szemengyák Bernadett, Rakamaz
Szénási György 10.E
Szendrei Botond 12.E
SZER-SZOFT Kft.
Szerencsi Szakképzési Centrum
Szirkó Botond 9.A
Szirkó György 12.A
Szivósné Földy Fruzsina
Szívós-Tóth Szabina Mád, Lelkemnek virága
Szloboda Máté 10.B
Szutorcsik Blanka 9.B
Szűcs Réka 11.D
Szűcs Szabolcs 9.A
Takács Éva
Takács Lászlóné
Takács Laura 10.A
Takács Miklósné
Takács Pincészet Mád
Takács Zoe Anna 10.B
Tapasztó Mátyás 9.E
Temető Zsófia 10.A
Tilk Titanilla Georgina 11.A
Tóbiás Gábor 10.B
Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft
Tokaj Fesztiválkatlan
Tokaj-Hétszőlő Zrt.
Tokaji Édességbolt-Ducsai Jánosné
Tokaji Gellért 9.E
Tokajiné Pekk Bernadett és Tokaji Péter
Tokaji Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégium
Tokaji II. Rákóczi Ferenc Tehetséggondozó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Toldi Fogadó, Tokaj
Tóth Alexandra 9.C
Tóth Andrea Anna 11.A
Tóth Attila
Tóth Eszter 11.E
Tóth Kornél Csongor 9.A
Tóth Lászlóné
Tóth Orsolya
Tóth Regina
Tóth Sámuel 12.E
Törő Stella 10.D
Törökéri Dóra 11.A
Törő-Ladányi Anita
Tövis Fruzsina 9.A
Tövisné Venczel Erika, Egyéni vállalkozó
Trembulyák Norbert 9.B
Türk Milán 10.E
Újfalussy Fanni 12.D
Ungvari’s Bistro
Üveges Milán 9.E
Vadászi Lilla 10.E
Vágási Anna Noémi 10.B
Vágner Emese 11.D
Vajkó Vivien 10.C
Vajthó Jenő 10.A
Varga Flóra 11.A
Várhegy Borászat, Erdőbénye
Vass Gyöngyi
Vigh Dorina 12.A
Világos Masszázsház, Nyíregyháza
Virányi-Vasi Dóra
Visóczki Gergő 11.B
Visóczki Krisztina Kinga 11.A
Viszkocsil Ferencné, Tokaj
Wassermann Péter
Zsigus Máté 10.E
Zsuzsa Virágbolt Tolcsva
9.C osztály
9.E osztály
9.F osztály
10.A osztály
10.B osztály
10.C osztály
10.D osztály
10.E osztály
11.B osztály
11.D osztály
11.E osztály
12.B osztály
12.C osztály
12.D osztály
12.F osztály
GALÉRIA
Jótékonysági bál 2023



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Érzékenyítő foglalkozás
Látássérültek élethelyzeteit bemutató érzékenyítő foglalkozás az intézményünkben.
2025. febr. 10.

A NATO és a fiatalok
A magyarok helye, szerepe a szövetségi rendszerben versenyen vett rész Tóth Márta Laura, Radó Erzsébet és Szerencse Róbert a 10.F osztály rendészet és közszolgálat ágazatos tanulója, akiknek a felkészítő tanára Kovács Zsuzsanna volt.
2025. febr. 7.
admin